DUNAKANYAR-PILIS PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Oktatás / Rendezvények, versenyek
Befejeződött az I. Kistérségi Matematika Verseny!
2011.03.03. csütörtök 10:15

Február 26-án egy kellemes hangulatú délelőtti program keretében dőlt el az első alkalommal megrendezett kistérségi matematika verseny helyezettjeinek sorrendje.

A rendezvényt a Szentendrei Ferences Gimnázium fogadta be. A kétfordulós verseny lelke és motorja Adolf Géza tanár úr volt. Az első körben 50 dolgozat érkezett vissza nevezésként a kistérségi iskolákból, közülük a döntőbe 28 tanuló jutott be.

 

A döntő délelőttjén nagy sürgés-forgás fogadott a Gimnáziumban. Tanárok, segítő diákok várták az érkező versenyzőket és felkészítő tanáraikat. A feladatok megoldására 1 óra állt rendelkezésre, majd rövid szünet és egy nagyon érdekes előadás következett, melyet az intézmény vezetője Dr.Lukovits Milán tartott. Ezalatt a szorgalmas javítók kiértékelték a dolgozatokat és a pontszámok alapján felállították a sorrendeket a 7. és a 8. évfolyamosok között is. A feladatmegoldások ismertetése után következett a várva-várt eredményhirdetés és a díjak kiosztása.


Helyezettek évfolyamonként:

7. évfolyam

1. Keszthelyi Péter                   Szentendrei Ferences Gimnázium

2. Tóth Krisztina                      II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium - Szentendre

3. Gurbán Bálint                      Szentistvántelepi Általános Iskola – Budakalász

4. Csányi Kristóf                     Szentendrei Ferences Gimnázium

5. Somogyi Roland                  II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium – Szentendre

6. Nyvelt Anna            Szentendrei Ferences Gimnázium

 

8. évfolyam

1. Demeczky Péter                  Szentendrei Ferences Gimnázium

2. Árpási Zita                          Szentistvántelepi Általános Iskola – Budakalász

3. Kálovics Nikoletta               Szentendrei Ferences Gimnázium

4. Ujvári Csenger Péter           Pilisszentkereszti Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola

5. Matolcsy Katalin                 Szentendrei Ferences Gimnázium

6. Romhányi Fanni                   II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium – Szentendre

 

A verseny feladatsorai és azok megoldásai a www.ferences-sze.sulinet.hu internetes oldalon találhatóak!

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Kistérségi Iroda a következő tanévben is tervezi a verseny megvalósítását!

Ezúton köszönjük támogatóinknak a hozzájárulását a verseny sikeréhez!

 

Támogatóink voltak:

Bolyai János Matematikai Társulat

Duna-Ipoly Nemzeti Park

ISOSOLAR Európai Civil Koordinációs Egyesület

KoMaL – Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok

P'ART Mozi - Szentendre

Sanoma Budapest, Zrt.

Szentendrei Szabadtéri Múzeum - Skanzen

Tantaki Kft. – Tantaki Oktató Programcsalád

Termálfürdő Leányfalu

Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont - Szentendre

Walk Way Palacsintázó - Szentendre

 

Kudett Magdolna
kistérségi oktatási referens

Szerző: Kudett Magdolna kistérségi oktatási referens